2016. augusztus 6., szombat

Dean R. Koontz – Égi jel

Előzmények:
Ez volt az első könyv, amit olvastam Koontz-tól, és utána elég sokáig kerestem a könyvei közt, hátha találok még olyat, ami ennyire megfog. De sajnos nem sikerült – bár tény, az összes könyvét azért közel sem olvastam -, még a „Virrasztók” volt az, ami nagyon tetszett (bár lehet, csak a kutya-faktor miatt, hiszen kutyával és gyerekkel bármit el lehet adni…), de a többi műve eddig nálam könnyen felejthető volt. Szó szerint. Az egyik könyvének már a közepe táján jártam, mikor beugrott, hogy én ezt már olvastam… (Ez „Az Arc” című műve volt, amiről most se tudnám megmondani, miről szólt, tehát nagyon kár volt kétszer is végigolvasni.)
Olvasmányos volt minden könyve, a „gonosz” karakterek lelkivilágát – s az okokat, ami azzá tette őket, amik – átérezhetően mutatta be, de nem adtak semmi olyan pluszt, ami emlékezetessé tette volna őket. Illetve még annyi, hogy némelyik nekem túl misztikus volt, ami persze nem gond, csak bennem az ilyen könyvek sok nyomot nem hagynak. De tény, ami tény, azért elég sok könyvén átrágtam magam, és amíg olvastam őket, mind le is kötött.

Tartalom:
Dr. Paul Markwell orvos egy viharos éjszakán épp egy pácienséhez készül bemenni a kórházba – részegen, mivel gyermeke halála óta rengeteget iszik –, mikor megjelenik a házánál egy szőke, kék szemű, magas férfi, és túszul ejti az orvost saját házában. Nem bántja, pusztán azt akarja megakadályozni, hogy bemenjen a kórházba, s ő vezesse le részegen Janet Shane szülését. Mikor elengedi, az idegen egy üzenetet hagy neki, mely szerint, ha nem tanulja meg elfogadni fia halálát, egy éven belül öngyilkos lesz. Janet Shane szülését egy másik orvos vezeti le, s bár a komplikációk miatt a nő meghal, egészséges lánya születik, Laura. Az ismeretlen férfi a kórházban is feltűnik, hogy megnézze Laurát. Miután elmegy, megjelenik egy másik férfi, Kokoschka, s ő is megnézi magának a csecsemőt.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez jelöljétek ki egérrel a bekezdéseket.)
Laura már nyolcéves kislány, besegít édesapja, Bob boltjában, aki közben meséket talál ki neki Sir Thomas Toadról, az angol varangyos békáról, aki remek üzletember, s szobát bérel náluk. Az ég villámlik és dörög. Megjelenik egy narkós az üzletben, aki kirabolja őket. Azonban megtetszik neki Laura, a raktárba akarja kényszeríteni őket, hogy megerőszakolja a kislányt, mikor megjelenik egy szőke férfi és lelövi a narkóst. Arra kéri Bobot, hogy a rendőrségnek találjon ki egy mesét arról, hogy a narkóst a társa ölte meg, mert az arra járó magányos farkasról szóló sztorit senki nem hinné el, majd a férfi elmegy.
A férfit, akiről kiderül, hogy Stefan a neve, legközelebb egy intézetben látjuk viszont, aminek ő maga is dolgozik, és amit fel akar robbantani, hogy az ott folyó kutatás anyagait eltüntesse a föld színéről.
Laura a következő jelenetben immáron 12 éves, és apja temetésén van, ahol meglát egy magas, szőke férfit, akiben az őrangyalt ismeri fel, aki megmentette őt és apját a rablótól. Beszélni akar vele, a férfi azonban eltűnik. Laura otthon a szobájában egy kedves üzenetet talál, mely azt ígéri neki, hogy újra boldog lesz majd.
A kislány árvaházba, a McIlroy gyermekotthonba kerül, ahol barátokra lel, az ikrek, Thelma és Ruth Ackerson személyében, de az otthonban dolgozik egy pedofil, Willy Sheener, aki már az első nap kiszúrja magának Laurát. A Fehér Angolna (ahogy Thelmáék hívják), megpróbál barátkozni Laurával, s a kislány elutasító viselkedése sem veszi el a kedvét, igyekszik folyamatosan a közelében lenni. A gyerekek tehetetlenek, biztosak benne, a felnőttek nem hinnének nekik, ha beárulnák az Angolnát, így csak reménykedni tudnak benne, hogy Willy nem válik veszélyessé.
Laura nevelőszülőkhöz kerül, akik azonban házicselédnek tartják, így a kislány elkezd komiszul viselkedni, hogy visszaküldjék McIlroy-ba, ami meg is történik végül. Itt az Angolna újra a nyomában jár. Laura egy éjszakára egyedül marad a szobájában, azonban Sheener nem tör rá, s napokig nem jön dolgozni. Mikor legközelebb látják, látszik rajta, hogy rondán összeverték. Stefan tette, aki látta azt a jövőt, melyben Sheener megerőszakolja a kislányt.
Az Angolna ezután kerüli Laurát, aki hamarosan újra nevelőszülőkhöz kerül, jó emberekhez, nevelőanyja azonban szívbeteg. Egy nap, mikor a kislány egyedül van otthon, megjelenik Sheener és megtámadja, meg akarja tudni tőle, hogy ki volt az, aki megverte. Laurának egy törött pohár szilánkjával sikerül átvágnia az Angolna torkát. Nevelőanyja ekkor ér haza, Laurához akar sietni, hogy segítsen neki, azonban hirtelen összeesik, meghal.
A kislány visszakerül McIlroyba, ahonnan – mivel betölti 13. életévét – hamarosan átkerül egy másik, idősebb gyerekeknek fenntartott otthonba. Egy nap azt hallja, hogy társai McIlroyról beszélgetnek, kiderül, hogy az egyik gyerek, aki lelkileg függött Sheenertől, felgyújtotta magát. Nem csak ő halt meg, hanem Ruth is, aki megpróbálta eloltani az égő kislányt, azonban az ő ruhája is tüzet fogott, majd már az egész szoba lángolt. Thelmát sokáig önvád gyötri, amiért ott hagyta testvérét, és kimászott az ablakon.
Laura felnőttként írni tanul, s az egyetemi újságban megjelennek írásai, köztük egy „Kétéltű történetek” címmel Sir Tommy Toadról. Ezután egy titkos imádótól békafigurákat kap ajándékba. A titkos imádóról idővel kiderül, hogy Daniel Packardnak hívják, tőzsdeügynök, aki olvasta Laura írásait és beleszeretett. A fiú eleinte esetlen, azonban Laura esélyt ad neki, s végül összeházasodnak, amire Thelmát is meghívják, aki punk stílusba öltözve jelenik meg. Daniel tartja el őket, míg Laura könyvet ír. Első könyve még mérsékelt sikert arat, azonban újabb művei már jobbak és hamarosan sikeres írónő lesz belőle.
Gyermekük születik, Christopher Robin. A szülés után meglátogatja Thelma, akiről kiderül, hogy komikaként próbál megélni. Laurának nem lehet több gyereke, s Thelma próbálja őt vigasztalni: csodás tehetsége van, egy remek férje, s most már egy gyönyörű fia is, s ez nagyon sok. De Laura fél, hogy elveszítheti őket. A következő években Thelma is egyre sikeresebb lesz, s végig jó barátnők maradnak Laurával.
Egy autóbalesetben Laura és családja majdnem életét veszti, azonban megjelenik Stefan és megmenti őket. Váratlanul Kokoschka is feltűnik és géppisztollyal lövöldözni kezd rájuk. Danny megpróbálja lefegyverezni a férfit, azonban nem sikerül neki, Kokoschka megöli. Stefan végül lelövi a férfit, így Laura és fia, Chris megmenekül. Stefan rájön, hogy lebukott, tudnak arról, hogy beleavatkozik Laura életébe és valószínűleg azt is tudják, hogy fel akarja robbantani az intézetet. Azt ígéri Laurának, hogy pár napon belül visszatér hozzá, azonban arra is figyelmezteti, hogy ha ez nem sikerülne, akkor legyen felkészült, legyen fegyvere, arra az esetre, ha újból megtámadnák. Arra kéri a nőt, hogy a rendőröknek egy kitalált sztorit adjon majd elő, arról, hogy kábítószer-kereskedők támadhatták meg őket, mert a valóságot úgysem hinné el senki. Majd a férfi köddé válik – visszatér az intézetbe. Megdöbbenésére azonban nem lepleződött le.
Danny halála után már hét hónap eltelt, Laura őrangyala nem tért vissza, a nő azonban megfogadta a tanácsát, megtanult lőni, mindenfelé fegyvereket tart a házában és küzdősportot tanul. Thelma meglátogatja őket, s aggódik Lauráért, azt hiszi, csupán démonoktól retteg. Laura mesél neki a megmentőjéről, s hogy mi történt valójában aznap, mikor Danny meghalt.
Stefan megöli a projekt fontosabb kutatóit, beállítja a robbanószerek időzítőjét, majd beprogramozza az időkaput, hogy pár órával Danny halála után érkezzen Laurához. Azonban elüti a számokat, egy évvel későbbre, át akarja programozni a kaput, ekkor megszólalnak a szirénák, s Kokoscha ront be a szobába és lőni kezd rá, eltalálja Stefant a vállán. Az áramellátás kihagy, Stefan rádöbben, hogy az időzítő ezért leállt, s így a kapu nem fog felrobbanni, Kokoschka ezután fog csak utána jönni az időben. Azonban nem tud tenni ellene, sérült és Kokoschka már megtörtént halálát megváltoztathatatlannak hiszi, ezért semmiképpen nem tudná most megölni, így belép az időkapuba (az működik, mert generátorról kap áramot).
Közel egy év eltelt már Danny halála óta, Laura és Chris Thelmánál és annak kedvesénél, Jasonnél karácsonyozik. Thelma színésznőként is sikeres, Eddie Murphy-filmben is szerepelt már, Jason pedig befutott rendező, és feleségül szeretné venni Thelmát. Azonban nem túl könnyű gyerekkora Thelmán is nyomot hagyott, fél, hogy Jason túl jó neki és nem fog működni a kapcsolatuk. Végül mégis igent mond neki.
Aztán elérkezik Danny halálának egyéves évfordulója, Laura és Chris szomorkodva töltik a napot, este az ég villámlik és dörög, de vihar nem jön. Kicsivel később újra villámlik. Az ajtójuk előtt Laura ott találja Stefant, véresen, eszméletlenül. A férfi annyira magához tér, hogy figyelmeztesse, menekülniük kell, őt pedig nem viheti orvoshoz. Laura gyorsan felébreszti a fiát, bepakolják a fegyvereiket a kocsiba, aztán a megmentőt is, mikor fegyveresek rontanak rájuk. Laura kettőt megöl közülük, aztán sikerül az autójában elmenekülniük. Sokáig a nyomukban vannak, de a nehéz terepen elakad az autójuk. Megint dörög és villámlik.
Laura elmeséli fiának, hogy a védelmezőjük talán időutazó,és kikéri a véleményét, hogy mit kellene most tenniük. Chris hamar átlátja a helyzetet, s arra jutnak, hogy üldözőik biztosan visszamentek a jövőbe, s már tettek egy újabb utat (ez lehetett a villámlás oka), hogy az út végén várják őket, ezért visszafordulnak és nem is futnak bele gépfegyveresekbe. Chris szerint semmi nyomot nem hagyhatnak maguk után, mert ha a jövőben utánanéznek nekik, akkor könnyen rájuk találhatnak, s rajtuk üthetnek.
Stefant viszont orvoshoz kell vinniük mivel még mindig eszméletlen, rossz állapotban van. Laura talál egy egyedül praktizáló orvost, fegyverrel rontanak rá, az orvos eleinte furcsamód mókásnak tartja a helyzetet, azonban mikor meglátja a sebesült Stefant, ledöbben. Ellátja a férfit, gyógyszert is ad nekik, azt mondja, hamarosan valószínűleg magához fog térni Stefan, de jobb lenne kórházba vinni. Kiderül, azonnal felismerte Laurát, az írónőt (könyvei borítóján ott van az arcképe), s ebből rájöttek, hogy a jövőből jött gyilkosok hamarosan rájuk rontanak, mert az orvos bejelenti az esetet a rendőrségnek. Így is történik, de végül el tudnak menekülni.
Készpénzért kivesznek egy motelszobát. A védelmezőjük magához tér, elmondja, honnan jött: 1944, Berlin, Náci Németország, tehát a múltból. Kiderül, hogy a múltba nem tudnak utazni, csak a jövőbe, s automatikusan a saját idejükbe térnek vissza az időutazó övükön lévő gomb megnyomásával. Hitler célja a jövő megváltoztatása, hogy ő nyerje meg a világháborút. Ezt akarta Stefan megakadályozni az intézet felrobbantásával. Elmondja, hogy Kokoschka Lauráékat csak azért akarta megölni, mert neki, Stefannak fontosak. Mesél magáról, hogy fiatalon ostoba módon belépett az SS-be, később azonban kiábrándult Hitlerből, kémkedett az angoloknak. Az intézetbe mint kísérleti nyúl került, ő volt az első ember, akit átküldtek a kapun. Elmondja, hogy Laurát 29 éves korában látta először, egy könyvének dedikálásán, tolókocsiban ült, mert rokkant volt, születése óta (dr. Markwell orvosi hibájából). Stefan megvette a könyveit, és az írásai, a szépsége, méltósága, kedvessége miatt beleszeretett, ezért tett meg mindent, hogy javítson az életén.
Stefan kieszel egy tervet, amivel elpusztíthatják az intézetet, azonban ehhez sok pénzre lesz szükségük, az ő pénzük pedig gyakorlatilag elfogyott, s nem mehetnek bankba pénzt felvenni, mert azzal nyomot hagynának maguk után. Ezért Thelmához fordulnak segítségért. Thelma eljön hozzájuk, elmesélik neki az egész hihetetlen történetüket, de ő hisz nekik. Rengeteg készpénzt hoz magával, vesz nekik egy számítógépet is, és bujkálás céljából felajánlja egy házát, ami egy hatalmas birtokon áll, elszeparáltan, így biztos nem kelt feltűnést Lauráék ottléte. Egy Fat Jack nevű fegyverkereskedőtől Laura fegyvereket és ideggázt vásárol.
Több hétig bujkálnak Thelmáék házában, mire Stefan kellően felgyógyul ahhoz, hogy megpróbálják megvalósítani a tervüket. Egy kihalt helyre hajtanak Stefan indulásához, mert már az időutazó öv gombjának megnyomása előtt kicsivel ki akarja engedni a gázt, hogy aztán az az intézetbe érkezve azonnal öljön. Ők kapszulákat vesznek be, melyek meggátolják, hogy rájuk is hasson az ideggáz. Stefan Kokoschka övét használja, így akkorra fog az intézetbe érkezni, amikor Kokoschka eljött. Lauráékat hazaindulva azonban megállítaná egy rendőr, így nyomuk marad a jövőben. Pár másodperccel azután, hogy Stefan elindul, le is csapnak Laurára és Chrisre.
Stefan egy késő esti időpontban érkezik az intézetbe, a kaput csak néhány ember felügyeli, a gáz csupán őket öli meg, az épület egyébként üres. A holttesteiket 600 millió évvel előre küldi az időben, remélve, hogy eltűnésük utóbb árulásnak fog látszódni. Aztán beprogramozza a kaput, és belépve rajta 3 nappal későbbre érkezik Winston Churchillhez. Hogy bizonyítsa, valóban időutazó, vitt magával egy példányt Churchill a háború után íródott könyvéből. Meggyőzi az angol miniszterelnököt, hogy az intézetet le kell bombázni, aki megígéri, hogy erre párnapon belül sor is kerül. Stefan visszatér az intézetbe, majd újabb útra indul, ezúttal Hitlerhez. Őt arról győzi meg, hogy ő, Stefan továbbra is hű szolgája, s az intézetbeliek közt vannak az árulók, köztük Kokoschka. Hitlert az intézet tájékoztatta arról, hogy a szövetséges hatalmak Normandiában fognak partra szállni, de Stefan meggyőzi arról, hogy ez hazugság, s valójában Calais-ben fognak támadni, s ezzel bebiztosítja, hogy Németország elveszítse a háborút. Ezután visszatér az intézetbe, s beprogramozza, hogy csupán 5 perccel azután érkezzen vissza Lauráékhoz, hogy otthagyta őket.
Ezalatt az idő alatt azonban a Laurára támadó SS-tisztek  megölik Christ, s Laura haldokolva fekszik a földön. Stefan megnyomja az időutazó övén a hazahívó gombot, s újra visszatér az intézetbe. Iszonyú pánikba esik, de kiszámolja, hogy hogy érkezhetne korábban vissza Lauráékhoz, hogy tudjon segíteni nekik a harcban, azonban az időkapu nem engedi utazni, hiszen akkor biztosan találkozna a pár perccel később felbukkanó önmagával. Így csak egy üzenetet tud küldeni nekik, hogy meneküljenek el a vízgyűjtőbe, s vigyék magukkal az ideggázt, az is fegyver. Laura így is tesz, s nagy szerencsével sikerül megölnie valamennyi SS-tisztet. Stefan visszatérve életben találja őket, sírva fakad.
Laura ezután tartja magát ahhoz a történethez, hogy azok a kábítószer-kereskedők eredtek a nyomába, akik a férjét megölték korábban, ő csupán önvédelemből végzett velük. Idővel a rendőrség békén hagyja őket, ezután Laura új személyazonosságot vásárol Stefannak. Hosszú időbe telik, de Laura végül beleszeret Stefanba. Thelma terhes lesz, ikrekkel. Itt a vége.

Vélemény:
Ez nem az a könyv, amit a lebilincselő történetéért szerettem, bár korrektül meg van írva az időutazós szál is szerintem. Azt szerettem benne, hogy Laura minden helyzetből föl tudott állni, bármilyen csapás is érte. Szerettem benne Laura és Thelma több, mint húsz éven át tartó töretlen barátságát, azt, hogy a tragédiák ellenére, melyek érték őket, megőrzik humorukat és élni akarásukat. Vannak benne érzelgős mondatok, vannak benne közhelyig ismételgetett és egy idő után már fárasztónak hangzó mondatok („A végzet küzd, hogy véghezvigye, amit eltervezett.”), de az az életigenlés, ami árad belőle, engem megfogott. Objektíven nézve talán nem mondanám egy irodalmi remekműnek, de szubjektíve nagyon tetszett.

SPOILERES VÉLEMÉNY:
Az időutazós szálban azt a logikai bakit azért meg kell említenem, hogy ha Stefan nem tudja megváltoztatni a saját múltját (márpedig ez alapvetés az időutazással kapcsolatban a könyvben), akkor Laura sorsát se tudhatta volna megváltoztatni, hiszen Stefan látta Laurát bénán, tolószékhez kötve, s olvasta azokat a könyveket, amiket akkor írt. De ezt mégis meg tudja változtatni.
A másik kritikám talán az lehetne, hogy Laura és Thelma sanyarú gyerekkorát kicsit túlkompenzálja az író azzal, hogy felnőttként mindketten világhíresek lesznek, és végül minden nagyon szépen és jól alakul az életükben, de ez engem igazándiból nem zavart.

Tetszési index:
91%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése