2016. augusztus 6., szombat

Jean-Louis Fournier – Hova megyünk, papa?

Előzmények:
Már nem is tudom, hogy akadtam erre a könyvre az interneten. Talán Czeizel Endréről olvashattam valahol, és ott említhették meg, hogy ő írt előszót ehhez a könyvhöz. Aztán kíváncsi lettem rá. Olyan történetek, filmek azért akadnak, melyben a főhős testi fogyatékossága ellenére sikeres lesz valamiben, s ezek fennkölt, magasztos, megható történetek. Van egy-két olyan is, melyben szellemi fogyatékos szerepel, de ők is kitűnnek valamivel, például egy autista a matematikai képességeivel (csak filmek jutnak most eszembe: Esőember, A kód neve: Merkúr). Ezek is szép, sőt kalandos történetek. Olyat viszont egyet se tudok mondani, ami csak és kizárólag arról szól, hogy valakinek van egy testi és szellemi fogyatékos gyereke. Aki kizárólag ennyi: fogyatékos, és ettől eltekintve nincs benne semmi rendkívüli. Nos, ez a könyv erről szól, csak itt két ilyen gyereke is van az írónak. És bevallom, kíváncsi lettem, erről mit lehet elmondani, illetve el lehet-e mondani, hogy ez milyen.

Tartalom:
Ide nem nagyon tudok mit írni, mert e könyvnek nem igazán van története. Az idősebb fiú Mathieu, a fiatalabb Thomas. Mindketten súlyosan értelmi és testi fogyatékosok: alig kommunikálnak és nehezen tudnak járni, de a diagnózisukat nem tudjuk. Egy-két dolog azért kiderül róluk, de ezt inkább a spoileres résznél írom le. A könyv nem összefüggő történet, csupán pillanatképeket ragad ki az életükből, máskor egyszerűen csak leírja az apa érzéseit, gondolatait fiairól. A könyvet az apa saját bevallása szerint azért írta, hogy a fiai ne felejtődjenek el, és hogy bocsánatot kérjen, mert nem volt nagyon jó apa és azért, hogy félresikerültek. Ugyanakkor mosolyogva akar beszélni róluk, nem siránkozva.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdést.)
Megtudjuk, hogy Mathieu folyton utánozza a motorbőgést, szereti eldobálni a labdáját és aztán a szüleit húzza magával, hogy keressék meg neki, és hogy tizenöt éves korában egy gerincműtét után (vagy következtében) halt meg. Thomas az autóban ülve folyamatosan azt kérdezgeti apjától, hogy hová megyünk, papa. Szeret rajzolni, szereti a sült krumplit, és a kezéhez, Martine-hoz beszél. Idősebb korára tolókocsiba kényszerül, és egyre jobban magába fordul. Mindkét fiúnak nyugtatót kell szednie, fűzőt kell hordania (de így is egyre púposabbak). Szeretnek idegeneket puszilgatni. Mindkettejüket intézetbe adták. Kiderül, hogy az írónak és feleségének született egy harmadik, egészséges gyermeke, Marie, aki felnőtt, szép, okos, kárpótlás… De róla csak ennyit tudunk meg, mert ez a könyv nem róla szól. Megtudjuk, hogy az írót végül elhagyta a felesége, mert ő „teljesen kikészítette”. És említés esik még arról is, hogy azért talált párt magának az író.

Vélemény:
Ez a könyv a fiúk életéből kiragadott pillanatképek sorozata, melyben keveset tudunk meg róluk – bár lehet, ez a kevés mindaz, amit el lehet mondani róluk. Néha pedig csak a gondolatait, érzéseit osztja meg az édesapa. Látszik, hogy az apa igyekszik megtartani ígéretét, hogy mosolyogva szeretne róluk beszélni, mert mindig humorral – bár gyakran keserűséggel átitatott humorral – szól róluk. Ez a humor lehetne bántó is, ha nem az édesapjuk szavai lennének, akinek a mondataiból átsüt, hogy szereti őket. De még így is nagyon rövid ez a könyv: 119, szellősen szerkesztett oldal. Mozaikokból álló képhez hasonlítanám, ahol a mozaikokból sok hiányzik, csak a szebbek vannak meg (a megmosolyogtatóak), a kevésbé szebbek (melyek túlságosan fájóak lehetnek az írónak) ki lettek dobva. Nekem egy könyvben kell a történet, a karakterek, az interakció a szereplők közt, a változás – s ilyesmiket ez a könyv nem, vagy csak nagyon-nagyon-nagyon minimálisan tartalmaz. Értem én, hogy mindent leírni túl fájdalmas lett volna, s azt a kitűzött célt sem teljesítette volna, hogy mosolyogva, szépen szóljon a fiairól, de ez a könyv nekem így akkor is hiányos. Azt viszont étékeltem a könyvben, hogy nem szegény, sajnálni való szerencsétlennek akarta bemutatni a fiúkat, nem volt hatásvadász, csupán leírta, hogy ők milyenek. (Ami egyébként bőven elég hozzá, hogy sajnáljuk őket, de ezt nem a könyv stílusa követeli ki tőlünk.)

SPOILERES VÉLEMÉNY:
Hogy mi mindent nem tudunk meg a könyvből: miért születtek fogyatékosan a fiúk, milyen volt a szülőknek az az időszak, mikor megtudták, hogy fogyatékosak a gyermekeik, hogyan telik egy teljes napjuk a fiúkkal, hogyan befolyásolta az életük egyéb területeit az, hogy fogyatékos gyermekeik vannak, miért adták intézetbe őket (nem volt rájuk idejük, esetleg kezelhetetlenek voltak?), milyen volt az egészséges húgnak a kapcsolata a fiúkkal, mi tette tönkre az író és felesége házasságát.
Vannak benne viszont kicsit durva részek, mikor az író azt kívánja, hogy az az anya, akinek egészséges, szép gyermeke van – és szeret is ezzel dicsekedni – ejtse le a babát, vagy éppenséggel gyulladjon ki a házuk. Különösen a gyerekleejtős kívánságon nem tudtam napirendre térni, esetleg nem-e azt kívánja ezzel, hogy az a kis gyerek is megnyomorodjon. Ha igen, akkor ez nagyon ocsmány. Bár a könyv legelején bevallja az író, hogy ő nem angyal, de ilyet leírni – még akkor is, ha nem gondolja komolyan – szerintem elég durva.

Tetszési index:
70%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése