Daniel Keyes – Szép álmokat, Billy!

Előzmények:

A „Virágot Algernon” után – melyről a korábbi bejegyzésemben írtam – úgy gondoltam, elolvasok még egy könyvet Keyestől, kíváncsi voltam, ez is annyira megfog-e.

Tartalom:

A könyv valós személyeket és megtörtént eseményeket mutat be, főszereplője William Stanley Milliganről (Billy), akit három nő megerőszakolásáért és kirablásáért állítanak bíróság elé. A kirendelt védőinek feltűnik Billy változékony viselkedése, ezért elmeorvosi vizsgálatát kérik, ami kideríti, hogy a fiú megsokszorozódott személyiség, vagyis több személyiség „él benne”, amelyek közül mindig egy irányítja Billy testét. A könyv bemutatja, miként diagnosztizálják Billy betegségét, és hogy védői miként küzdenek azért, hogy ne találják beszámíthatónak a bírósági eljárásban, illetve hogy milyen kezeléseket kap a fiú.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéséhez jelöljétek ki egérrel a bekezdést.)

Billyt végül beszámíthatatlannak nyilvánítják és elmegyógyintézetben kezdik el kezelni. Állapota lassan javulni kezd, és szeretné, ha megírnák az élettörténetét, ezért leszerződik egy kiadóval és elkezdi látogatni az író. Hamarosan megjelenik a „Tanító”, aki az „egybeolvadt” Billy, vagyis egy olyan új személyiség, amely az összes többi személyiségből összeolvadva jött létre, és azok emlékeit is ismeri, így végre Billynek is összeáll a saját múltja. Ezt a múltat is bemutatja a könyv, melyből kiderül az is, hogy miért jöttek létre az egyes személyiségek. Ahogy a fiú egyre jobban van, elkezdik elengedni a kórházból eltávozásokra, ami a sajtóban, némely politikusokban, és sok emberben ellenérzést vált ki, azért kezdenek kampányolni, hogy Billyt szigorúan zárják el a társadalomtól. Billy állapotában visszaesések következnek be a stressz hatására, ami fokozza az emberek iránta érzett ellenszenvét. Végül a bíróság egy szigorúan őrzött intézménybe szállíttatja át, ahol azonban nem hisznek a betegségében, az intézmény igazgatója pszeudo-pszichopata skizofrénként diagnosztizálja és ezt kezeli gyógyszerekkel, ami ront Billy állapotán. A könyv végére, úgy tűnik, a fiú személyisége teljesen széthullik (azonban van folytatása: a „Billy Milligan háborúi”). Bár természetesen lehet izgulni Billy sorsáért is, a könyv legérdekesebb aspektusa az, hogy bemutatja, mi játszódik le a fiú fejében: hogy vált egyik személyiségről a másikra, e személyiségek mennyire eltérőek, hogyan kommunikálnak egymással, és milyen szabályok szerint élnek a túlélés érdekében.

Vélemény:

Nekem az volt az érzésem, hogy a főhősét itt jóval nagyobb távolságtartással kezelte az író, mint a „Virágot Algernonnak” c. könyvében. Egyes szám harmadik személyben írta e regényt, és szerintem közel sem „mászik bele” Billy fejébe annyira, mint a másik könyve főhőséjébe. Ennek valószínűleg az az oka, hogy valós történetről van szó, tekintettel akart lenni az áldozatokra és talán a közvéleményre is. Ennek ellenére elég érzékletesen mutatja be ezt a betegséget, együtt tudok érezni Billyvel, hogy milyen borzasztó lehet úgy élni, hogy folyton „kiesik az idő”, olyasmiket tulajdonítanak neki, amiket ő – a tudomása szerint – nem tett, mindenki hazugnak tartja. A regényben számos helyen szó van róla, hogy még az orvosok, ápolók közül is sokan nem hisznek abban, hogy Billy betegsége valós, és nem csak szimulál, hogy megússza a börtönt.  Én tényként próbáltam elfogadni, hogy Billy megsokszorozódott személyiség és ekként viszonyulni hozzá. Sajnos így sem tudtam maradéktalanul szimpatizálni vele, mert szerintem mégis csak Billy részei azok a személyiségek is, akik különböző bűncselekményeket követtek el. Ezeken Billy – illetve pontosabban: az azokat elkövető személyiségei – igyekeznek szépíteni, és bár a könyvben az öngyűlölet megjelenik (Billy egyik személyisége öngyilkos akar lenni, mikor megtudja, hogy az ügyvédje is bűnösnek hiszi), de felelősséget vállalni a személyiségei cselekedeteiért Billy szemmel láthatóan nem akar (nem csak a bíróság előtt, hanem sehogy sem).

SPOILERES VÉLEMÉNY:

Az előbbi mondatomat kicsit pontosítanám: nyilván nem várom, hogy Billy egyik – a többitől teljesen elkülönülő – személyisége vállalja a felelősséget a többiek cselekedeteiért, azonban amikor megjelenik az „egybeolvadt” Billy (a „Tanító”) ő sem érzi magát felelősnek, pedig ő emlékszik valamennyi személyisége múltjára és cselekedetére, és valamennyi korábbi személyisége tulajdonképpen része az „egybeolvadt” Billynek. Nekem furcsa, hogy felelősséget mégsem érez a cselekedeteikért.

A könyvben Billy személyiségének széthullásáért a fő felelősként az örökbefogadó apja, Chalmer Milligan van feltüntetve, mivel az számos alkalommal bántalmazta és megerőszakolta a fiút (egyszer el is ásta). Természetesen elítélendőnek tartom, amit Chalmer tett, és a jelentőségét sem kívánom vitatni a tekintetben, hogy Billy személyisége olyan sok darabra hullott szét végül (a könyv összesen 23 különböző személyiséget sorol fel, a „Tanító” pedig a 24.), és hogy emiatt széthullott az élete is.  Azonban a „Tanító” visszaemlékezéseiből nekem úgy tűnik ki, hogy már egész kicsi gyerekkorában felbukkantak Billy első személyiségei („Christine” és „Shawn”), akik ártalmatlan kisgyermekek voltak, azonban azt mutatják, hogy Billy hajlama a „széthullásra” már azelőtt megvolt, hogy egyáltalán találkozott Chalmerrel. A könyvből számomra az tűnik ki, hogy gyakorlatilag bármilyen konfliktushelyzet (melyet Billy maga képtelen volt kezelni) létrehozhatott újabb és újabb személyiségeket védekezésként. Természetesen nem tudhatjuk, hogy ha Chalmer nem avatkozik bele az életébe olyan brutálisan, akkor is születtek-e volna „bűnöző” személyiségei, ha igen, akkor elkövettek-e volna olyan bűncselekményeket, amiket Billy végül elkövetett. Azonban konfliktusok mindenki életében vannak, így szerintem az biztosra vehető, hogy valamilyen fokú széthullás mindenképpen bekövetkezett volna Billynél, labilis alaptermészetéből adódóan. A „Tanító” is képtelen kezelni a konfliktusokat, többször is széthullik, akár fizikai, akár verbális támadás éri, egyiket sem tudja kezelni. Nem olvastam még a könyv folytatását („Billy Milligan háborúi”) azonban nekem vannak kétségeim, hogy akármilyen gondos orvosi kezelés hatására tudna-e Billy egy érett, felelősségvállalásra képes személyiséggé válni.

A könyv vége felé kapunk egy szép ízelítőt az emberi korlátoltságból és butaságból, amikor a sajtó, politikusok és a közvélemény nyomására a bíróság előbbre valónak minősíti Billy elkülönítését a társadalomtól, azzal szemben, hogy a betegségét kezeljék, őt pedig integrálják a társadalomba. De ezen tulajdonképpen nincs mit meglepődni: a természetes életösztönnel és félelemérzettel szemben az emberek nem képesek az eszüket használni.

Tetszési index:

83%