Először is, a darab nem próbált egy az egyben hű maradni a regényhez. Azt olvastam a neten, hogy Szervét Tibor írta a darab szövegét, s le a kalappal előtte, hogy mert egyéni látásmódot, saját gondolatokat vinni bele.
Mindenekelőtt a darabnak van humora, bizony nevetünk az operáció előtti Charlie butaságain is, de a már megokosodott Charlie-nak is van humora. A regényből ez hiányzott, sőt ott talán nem is működött volna, de a darabnak adott egy kis könnyebbséget, így nem lett olyan lehangoló az egész, mint a könyv.
A darabban is elhangzott a nővérke meglátása arról, hogy Charlie megoperálása Isten ellen való vétek, s Charlie pékségbeli kolléganője is megemlíti, hogy Charlie tán biza az ördöggel cimborál, hogy így megváltozott. Igen, igen, mindenki maradjon csak olyan, amilyennek az Isten (vagy valami) megteremtette, nehogy már jobbá akarjon válni annál. (Ez irónia volt.)
Dr. Strauss a darabban kikel magából, amikor szerinte idejekorán Nemur prof konferenciára akarja vinni a Charlie-val elért eredményeit. Itt Strauss maga az orvosi etika és jóindulatúság szobra, nem rémlik, hogy ennyire az lett volna a könyvben is.
Aranyos az a jelenet, mikor Charlie veszekszik Alice-szel, s megkérdi a nőtől, hogy hogy kell ezt jól csinálni (mármint a veszekedést), mert még nincs tapasztalata ezügyben, és normális reakció-e az, hogy legszívesebben elfutna. (A regényben emlékeim szerint ilyesmi nem volt.)
A színdarabban Charlie megpróbálja megtalálni a gyógymódot a leépülés ellen (a könyvben emlékeim szerint halvány kísérletet se tesz erre), azonban kudarcot vall, mert megkezdődik a visszabutulása. Nekem ez tetszett! (Nem a visszabutulása, hanem az, hogy küzd.)
A darabban sok minden nincs benne, ami a könyvben igen (pl. kimaradt Charlie viszonya a nővel, akivel egy házban lakott, s aki a darabban a ház tulaja, illetve Charlie családjáról is keveset tudunk meg), de így is nagyon sok minden benne van, ami egyrészt jó, másrészt viszont abból a szempontból nem szerencsés, hogy szükségszerűen tömörítéssel járt, sok esetben nagyon rövidek és velősek a jelenetek, nem tudnak annyira hatni.
Szervét Tibor Charlie Gordonja valahogy túl könnyed volt nekem, nem jött át a csalódottsága, amikor a pékségbeli kollégái ellene fordultak, hogy kirúgassák, nem jött át a könyvben sokat emlegetett fölényessége, „okostojássága”, nem jött át annyira a magányossága, a kirekesztettsége sem. Tudom, nem kéne ennyire a regénybeli Charlie-hoz mérnem, de hát ez van. Bár Szervét Tibor színészi teljesítményétől nem ájultam el, az érződik a színdarabon (aminek ő írta a szövegét), hogy a könyv sokat jelenthet neki, s hogy szeretné ezt másoknak is átadni.
Lévay Viktória Alice-e nekem tetszett, az a zokogás, amit levágott, mikor Charlie közölte vele, hogy nincs gyógymód a leépülés ellen, szívhez szóló volt.
Összességében szerintem jó darab volt, bár nem tudta azt a mélységet nyújtani, mint a könyv. De ez nem a könyv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése