Alexander von Schönburg - Pénz nélkül gazdagon avagy a stílusos elszegényedés művészete

Tartalom:

A gazdagság már jó ideje nem számít exkluzivitásnak. Az elszegényedők ellenben egy fajta avantgárdot képviselnek, végtére is - egy nem is oly távoli jövőben - mindannyian lényegesen szegényebbek leszünk. De a stílusos elszegényedést tanulni kell. Ha egyszer tényleg rákényszerülünk, hogy alaposan lomtalanítsunk, megszokásainkat átgondoljuk, az esélyt ad arra, hogy az élet valóban luxus dolgait megtanuljuk értékelni. Az elszegényedés arra is megtaníthat, hogy egyáltalán rádöbbenjünk mi a fontos – vallja a könyv szerzője, Alexander von Schönburg, Széchenyi István ükunokája. „Az emberi nagyság, legtisztábban a vereségben mutatkozik meg. Fair győztesnek lenni nem különösebben nehéz, annál ritkább viszont a jó vesztes, aki tartással és, és ideális esetben még egy csepp humorral képes elfogadni a leereszkedést.” „Az egyik legcsodálatosabb dolog, amit a szegénység hőseitől tanulhatunk, az egy cseppet sem könyvelői a sikernek és a balsikernek. Azoknak az embereknek, akik kétségbeejtő helyzetekben is képesek megtartani a büszkeségüket, mindenekelőtt egy közös tulajdonságuk van: vészhelyzetekben is irányítók maradnak. A méltóságuk független minden fajta külső befolyástól, és rendelkeznek azzal a képességgel, hogy a balsikert esélyként fogják fel”.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Tetszett az író humora, hogy az anyagi nehézségeit iróniával tudta szemlélni, de ha épp szerencse érte (pl. meghívta vendégségbe egy gazdag ember), attól sem szállt el.

A nemzetek közül a történelem elegáns veszteseiként az angolokat és a magyarokat nevezte meg, s ha utánagondolunk, igaza is van, e két nép megért olyan korszakokat, mikor nagyhatalomnak számítottak, ma viszont... Mégsem keseregnek a sorsuk miatt, hanem büszkék rá - legalábbis az író szerint. Én azért nem vagyok benne biztos, hogy a sokat emlegetett magyar pesszimizmus nem annak eredménye-e, hogy a történelem során párszor áttapostak már rajtunk.

A könyv lényegében azt magyarázza el, hogy ha nem egy multinál dolgozunk, nem járunk céges eseményekre és bulikra, nem palotában lakunk, nem eszünk esténként étteremben, nem járunk el minden nyáron vakációzni, nem járunk edzőterembe gyúrni, nincs autónk és nem veszünk meg minden vackot a gyerekeinknek, ami megtetszik nekik, attól még lehet teljes és boldog életünk.

Mert dolgozhatunk otthonról, ebben az esetben időt spórolunk, hiszen nem kell a munkahelyünk és a lakhelyünk közt ingáznunk és valószínűleg több időnk jut a családunkra is. Lehet kicsi, de ízlésesen berendezett lakásunk. Főzhetünk otthon, lehetőleg egészséges hozzávalókból, s meghívhatjuk barátainkat is, ez sokkal bensőségesebb, mint az étterem. A passzívabb nyaralások alatt - a szerző szerint - esik az emberek IQ-ja. És könnyen lehet, hogy még stresszes is. Továbbá egy pár hetes nyaralás alatt még csak meg se tudjuk ismerni azt a kultúrát, ahova utazunk. Ezért jobb otthon maradni. A sétálás, futás igen olcsó sportolási lehetőségek és ezek is jól fitten tartanak. Igaz ez a biciklizésre is, bár ahhoz már venni kell egy bringát. Az autók szennyezik a környezetet és sokszor csak a dugóban ülünk, így gyakran gyorsabb a tömegközlekedés. A gyereket pedig meg kell tanítani arra, hogy nincs mindenre szüksége, amit megkíván, mert lát másoknál is. Önálló gondolkodásra kell tanítani.

Összességében egyetértettem az író mondanivalójával. De az azért szemet szúrt nekem, hogy ha minden tanácsát megfogadjuk, akkor elég sokat fogunk otthon ülni. Ha otthonról dolgozunk, otthon főzünk, nem megyünk nyaralni, eléggé beszűkítjük a társas kapcsolatok lehetőségét. Persze a már meglévő barátainkat meghívhatjuk magunkhoz, miért ne, de így hogy teszünk szert új ismeretségekre? Szóval ezzel a mindent otthonról intézzünk dologgal nem tudok maradéktalanul egyetérteni. Pedig én introvertált személyiség vagyok és sokat ülök otthon.

Én azt gondolom, hogy mindenkinek olyan munkahelye legyen, ami megfelel neki. Ha valaki jobb szeret bejárni egy irodába, a kollégák közé, akkor tegye azt. Aki meg jobban tud egyedül, otthonról dolgozni, az tegye azt. (Arról nem is beszélve, hogy egy csomó munka tényszerűen nem végezhető el otthonról, pl. szerelés, házépítés, bármilyen csoportos feladat.) Ugyanígy ízlés kérdése az éttermezés is - bár itt nyilván korlátozó tényező a pénztelenség, ezt elismerem.

A nyaralást pedig én igenis jó dolognak tartom. Én ilyenkor tudok a legjobban kikapcsolni, leengedni, az otthon ülés számomra nem túl pihentető. Persze voltak nekem is félresikerült nyaralásaim, amikor fáradtabban mentem haza, mint ahogy elmentem (pl. utazás megszervezésének nehézségei, túlságosan erőltetett városnézés, vagy zsebtolvajok miatti stresszelés miatt), de ettől még nem lesz a nyaralás általában véve is rossz dolog. (Persze ha valakinek nincs pénze, az nyilván ne menjen nyaralni, csak azt nem értem, hogy ezt miért kell ideológiával is megtámogatni.) Ami az IQ esést illeti, én úgy tudtam, hogy az IQ állandó, illetve bizonyos kor után magától esik folyamatosan. Azt, hogy egy pár hetes nyaralás érdemben és tartósan befolyásolná, nem hiszem.

A szerző azon meglátásával viszont maradéktalanul egyetértek, hogy az önálló gondolkodást meg kell tanítani a gyermekinknek. Hogy ne akarjanak valamit pusztán azért, mert másnak van. Olyan dolgokat akarjanak, amivel értékesebbé, szebbé, boldogabbá tehetik az életüket. Szerintem nem is olyan könnyű rájönni, hogy mi képes erre... De ha történetesen nekik egy nyaralás vagy egy szép ház az, akkor igenis akarhatják ezeket.

Összességében ez egy nagyon eredeti, humoros, érdekes gondolatokkal teli könyv, tudom ajánlani az elolvasását. De azért merjünk önállóan gondolkodni olvasás közben is, nem muszáj mindenben egyetértenünk a szerzővel!

Tetszési index:

85%