2018. február 24., szombat

Máté Krisztina - Az első millióm

Tartalom:
Csak az első milliómról ne kérdezz, szokták mondani a gazdag emberek, jelezve, hogy meggazdagodni azért mégiscsak nehezebb, mint gazdagnak maradni. Pedig Máté Kriszta pontosan ezt teszi. Az első millióra kérdez rá, képletesen és valójában is, az első sikerekre, az üzleti élet sikerének titkára. Ezt teszi az RTL II-n látható népszerű tévéműsorában, és ezt teszi most, a könyvváltozatban is.
Mindezt egy olyan országban, ahol a gazdagság gyanús, a boldogság ellenszenves, a siker pedig sokszor - szégyen.
Holott a könyv szereplői is - mint például Árvai Péter (Prezi), Somlai-Fischer Ádám (Prezi), Gerendai Károly (Sziget), Jaksity György (Concorde), Ivánka Katalin (IVANKA Beton Design), Tipton Zakariás (Vinylize), Száraz István (WeLoveBudapest.com, WeLoveBalaton.com, VS.hu, Origo), Küllői Péter (Bátor Tábor) és Váradi József (WizzAir) - magyarok, és jobbára Magyarországon élnek. Nagyjából egy generáció tagjai, sokuk a startup világból emelkedett ki, felvilágosultak, tehetségesek, pontosan tudják, mit akarnak, és - őszinték.
Aki vállalta a szereplést, tudta, mire számíthat. Aki ebben a könyvben szerepel, nem a „rövidebb úton", sajátos privatizációból, gigantikus állami megrendelések révén vagy éppen maffiamódszerekkel gazdagodott meg. Ők a saját fejük után mentek, hittek a céljaikban, a módszereikben, és kitartóak voltak. Most sikeresek, gazdagok, és nem szégyellik annak a bizonyos első milliónak a történetét.
Máté Krisztina Az első millióm könyve a sikeres TV műsor alapján az adásokban elhangzottakon kívül, bővített tartalommal jelent meg könyvformában a 21. Század Kiadó gondozásában.
Az első millióm könyvben 33 sikeres magyar fiatal mondja el a sikerhez vezető útjukat:
Árvai Péter - Prezi
Gerendai Károly - Sziget
Ivánka Katalin - Ivánka Beton Design
Tipton Zakariás – Tipton szemművek
Zeitler Ádám - Milestone Intézet
Jaksity György - Concorde
Varga-Darabos Andrea - Manna natúrkozmetikumok
Horváth Eszter - Sugarshop
Geszti Péter – előadóművész, reklámszakember
Fehér Gyula - USTREAM
Küllői Péter - Bankár, Bátor Tábor
Dr. Meskó Bertalan - orvosi jövőkutató
Vinnai Balázs - IND Group
Varga Erika – Romani design
Váradi József - WizzAir
Minya Viktória – Hedonist parfümör
Géresi László – Hajtás Pajtás biciklifutár
Szalai Nóra - 5 Perc Angol nyelviskola
Ann Tuan - divattervező
Balogh Péter - NNG
Mészáros Zoltán - Snétberger Tehetségkutató Központ, VeszprémFest
Becsei Áron - Bexei Watches
Gerzsenyi András - Cukorka látványműhely és a Fekete kávézó
Matheidesz Réka - WAMP kitalálója
Bizsók Vajk - BIZSÓK Hangsugárzó Manufaktúra
Jakab Áron - Fruit of care
Váczi Rozi - Matyodesign.hu
Limbacher Tivadar - Ma este színház, Ma este koncert
Juhász Váczi Henriett - Souvenir Brands
Vidák László - Tisza Cipő, Menza étterem
Száraz István - WeLoveBudapest, WeLoveBalaton, ORIGO, VS.hu
Vida Ágnes - Kismamablog, Gazdagmami
Somlai-Fischer Ádám - Prezi
(Forrás: 21.szazadkiado.hu)

Vélemény:
Azzal kezdeném, hogy milyen jó érzés volt olvasnom a könyvben bemutatott emberek gondolatait. Hogy miért? Mert érződött rajtuk, hogy lelkesek, imádják a munkájukat, tudják mit akarnak elérni az életben. Mind újat és hasznosat akarnak alkotni és a legjobbak akarnak lenni a munkájukban. Jó tudni, hogy vannak még ilyen emberek.
A könyvnek nem célja megadni, hogy mi a kulcsa a sikeres vállalkozásnak, de azért vannak olyan tulajdonságok, körülmények, amik mindegyikükre vagy majdnem mindegyikükre igazak és valószínűleg van némi közük ahhoz, hogy ezek az emberek ilyen sikeressé tudtak válni.
Többségük mellett nagyon támogató családi környezet áll, emiatt ők nem görcsösök, mernek kockáztatni, elfogadják, hogy a kudarc is az élet része, nem veszik tragédiának, tanulni igyekeznek a hibáikból. Többségük élete korábbi szakaszában valamikor hosszabb időt töltött külföldön (ott dolgoztak vagy tanultak), tehát világot látott emberek, beszélnek angolul. Mind imádják a munkájukat, alkotni akarnak elsősorban, valami újat csinálni és jól csinálni, nem a pénz hajtja őket. Ki merik adni a kezükből a feladatokat, olyan embereket keresnek, akik jobbak, mint ők, megbíznak a kollégáikban, támaszkodnak rájuk, nem akarnak minden saját maguk megcsinálni (bár van köztük, aki azt állítja magáról, hogy kontrollmániás). Sokuknak küldetéstudata van, jobbá akarják tenni az emberek életét, Magyarországot, vagy akár a világot.
Szerintem mindenképpen érdemes elolvasni ezt a könyvet, mert különleges emberekről olvashatunk benne és megtudhatjuk, hogy vállalkozni lehet becsületesen is és meg is lehet élni belőle.
Hogy ne csak az interjúalanyokról írjak: Máté Kriszta őszinte érdeklődéssel beszélgetett a könyvben szereplő emberekkel, odafigyelt rájuk, többnyire érdekeseket kérdezett.
Volt azért néhány kisebb problémám is vele. Kicsit sokszor tette fel ugyanazokat a kérdéseket, néha még ugyanazzal az anekdotával is szemléltette a kérdését, ami egy idő után picit zavart. Persze azt érdekes volt olvasni, hogy ki mit felelt ugyanarra a kérdésre, sokszor nagyon hasonló válaszokat kaptunk, ami azt mutatta nekem, hogy a sikeres emberek szemléletmódjában, hátterében sok lehet a közös. Másik gondom, hogy néha kicsit elbeszélt egymás mellett interjúztató és interjúalany, de azért nem olyan mértékben, hogy az komolyan zavaró legyen. És végül nem tetszett, hogy milyen sokat emlegette a magyarországi viszonyokat, különösen hogy mindig pejoratív felhanggal tette. Mintha Magyarországon minden rossz lenne. Nem akarom homokba dugni a fejem, komoly problémái vannak ennek az országnak és a magyaroknak, de miért kellett ezt ennyire hangsúlyozni? Mert így a beszélgetőpartnerei még értékesebbnek tűntek? Számomra enélkül is azok lettek volna a személyiségük, intelligenciájuk miatt. Fölösleges volt őket azzal fényezni, hogy Magyarországot és általában a magyar embereket lehordta mindennek.
De ettől még ez egy jó interjúkötet, nagyon ajánlom mindenkinek!

Tetszési index:
93%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése