Heidi W. Durrow – A lány az égből

Tartalom:

Egyedül Rachel, egy dán édesanya és egy fekete édesapa gyermeke éli túl azt a családi tragédiát, amely egy végzetes reggelen következett be chicagói házuk tetején.

A kislány új gyámot kap, az afroamerikai nagyanyjával egy többnyire feketék lakta közösségbe kerül, ahol világosbarna bőre, kék szeme és szépsége miatt folyamatosan a figyelem középpontjába kerül. Ez a figyelem végigkíséri, ahogy cseperedik és próbálja feldolgozni a gyászát, miközben lassan megérti, hogy az anyja titka és tragédiája milyen kapcsolatban áll saját bizonytalan identitásával.

A fiatal félvér lány megrázó és szívbemarkoló története a társadalom rassz- és osztályfelfogását veszi célba, és a Washington Post a megjelenés évében az év regényének választotta a társadalmi igazságossággal kapcsolatos témákkal foglalkozó legjobb irodalmi kéziratért járó Bellwether-díjas írást.

(Forrás: libri.hu)

Vélemény:

Ifjúsági könyvek közt keresgélve akadtam erre a könyvre, de így az elolvasása után nem mondanám, hogy az ifjúságnak ajánlanám elolvasásra. Bár azt sem tudom, hogy akkor kinek.

Többnyire gyerekek szemszögéből íródott ez a regény, akik zavarosan adják elő a velük történteket, akik nem értik a felnőtteket, de magukat sem értik. Azt kiérezzük a szavaikból, hogy folyamatosan rossz dolgok történnek velük, de csak homályosan érezzük ezt, mert többnyire nem derül ki pontosan (vagy csak nagy sokára), hogy mi történt velük.

Ez nálam azt eredményezte, hogy rossz érzés volt olvasni a könyvet, de mivel nem pontosan tudtam, mikor mi történik, mi vezetett egy-egy eseményhez, így nem tudtam mélyebben beleélni magam a történetbe és a szereplőkkel se nagyon tudtam együtt érezni.

Furcsa volt, hogy bár nagy jelentősége volt a könyvben, hogy ki fekete és ki fehér, mert többnyire emiatt bántották egymást a gyerekek és felnőttek egyaránt, mégis sok esetben nem voltam benne biztos, hogy melyik szereplő melyik kategóriába sorolható. Ennek az egyik oka az, hogy sokan voltak a kettő közt, vagy inkább úgy mondanám, hogy ez is és az is voltak egyszerre. Mégsem tartoztak igazán sehová.

Zavart az is, hogy a felnőttek közül is többnek a viselkedése gyerekes volt, vagy – mivel felnőttekről van szó – inkább úgy mondanám: ostoba. Különösen Rachel édesanyjára gondolok itt, a könyvnek azok a részei, amik az ő szemszögéből íródtak, gyerekes gondolkodást tükröztek és ilyen volt a viselkedése is. De Rachel nagymamája is elég infantilis (vagy inkább buta?) volt. Ez eléggé zavart, mert a felnőtteknek kellett volna utat mutatniuk a gyerekeknek, de nem tették. Alighanem ők sem tudtak kiutat a saját életük csapdáiból.
A másik gond a felnőttekkel az volt, hogy sokuk alkoholista volt (vagy "gyógyult", vagy - többségük - aktív alkoholista). Ez nyilván okozat is volt a regényben, a saját elrontott életük miatt lettek  depressziósak és alkoholisták, ugyanakkor függőségük oka is volt annak,hogy nem tudtak jó irányba változtatni az életükön. Szóval szomorú volt ez az egész könyv.

Mindenképp hatott rám ez a regény, de nagyon zavaros volt az egész. Ha már elrontott sorsokról olvasok, akkor én jobb szeretem az olyan történeteket, amikben látható, hogy a szereplőknek mitől elcseszett az élete, mit kellene tenniük, hogy ne legyen az, és hogy miért nem teszik azt mégsem. Itt ez nem volt meg és ez mindent értelmetlennek és kilátástalannak mutatott. Ezt pedig nem szerettem.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéséhez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)

A könyvben sokáig nyitott a kérdés, hogy Rachel tragédiáját, vagyis hogy ő, az anyja és két testvére leestek a házuk tetejéről, mi okozta. Az egyik magyarázat az, hogy anyjuk leugrott velük, a másik az, hogy valaki (anyjuk aktuális párja, vagy a volt férje, vagy más) lelökte őket. Végig sejthető azért, hogy az anyjuk ugrott le velük, legfeljebb az okoz némi meglepetést, amikor kiderül, hogy Rachel önként ugrott utánuk. De mivel ő már rájuk esett, nem a betonra, így túlélte.

Az anyjuk azzal magyarázza magának e tettét, hogy így védi meg őket attól, hogy egész életükben bántsák őket azért, mert félig fehérek és félig feketék. Sajnos ez az értelmezés nálam annyira nem talált be, én szimplán butának és gyengének láttam a nőt, aki hagyta, hogy az aktuális hapsija bántsa a gyerekeit. Szerintem jobb lett volna, ha az anya kicsit intelligensebbnek van feltüntetve a könyvben, így sokkal drámaibb lett volna, hogy nem látott más kiutat. Igaz, egy intelligensebb nő szerintem látott volna más kiutat. Ennyit erről, azt hiszem, én ehhez a könyvhöz még nem vagyok elég empatikus.

Tetszési index:

70%