2016. augusztus 6., szombat

Móricz Zsigmond – A boldog ember

Előzmények: E könyv, bevallom, úgy került hozzám, hogy nézelődtem egy könyvesboltban, a kezembe akadt, igen olcsó volt, hát gondoltam, megveszem, úgyis a gimnáziumban olvastam utoljára Móriczot. A címe is tetszetős volt, reméltem, most igazán egy boldog emberről fogok olvasni.

Tartalom: A könyv úgy kezdődik, hogy „Zsiga bátyámhoz” beállít egy földije, Joó György, hogy elmesélje az életét, hogy az abból egy szép regényt írjon. Annak oka pedig, hogy miért akarja elmesélni az életét, az, hogy ő gyerekkorában és legénykorában (még az első világháború előtti időkben) igen „bóldog” volt, azóta viszont elromlott a világ, most mindenki boldogtalan. A könyv azt mutatja be, hogyan élt földművesként egy kis faluban ez a Joó György, s miként nőtt férfivá. Megtudjuk, hogy milyen munkákból tartotta el magát és édesanyját, hogy ha kellett, Pestre is elment dolgozni. Megismerjük tünékeny kapcsolatait a „jányokkal”, akikről többnyire kiderül, hogy nem túl állhatatosak, máskor viszont a főhősünk nem tart ki választottja mellett, sértettségből, hiúságból hagyja faképnél, s igen gyorsan vigasztalódik más lánynál. Megtudjuk azt is, hogy a gazdag ember sajnálja a leginkább kiadni a pénzt, nem tartja az adott szavát se, próbálja a szegénytől elvenni azt a keveset is, amije van.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéséhez jelöljétek ki egérrel a bekezdést.) A regényben nagy fordulatok nincsenek, az egyetlen „meglepetés” a végén talán az, mikor kiderül, hogy ki lett a felesége, így ezt most elárulom: a Kőmíves Erzsi. (Hopp, most látom, hogy ez már a könv legelején is kiderül, szerencsére én ezt gyorsan elfelejtettem, így volt miért izgulnom legalább.) A többi futó románcát felsorolnom sem érdemes, annyira egyformák voltak mind, most fejeztem csak be a könyvet, de már nem tudom megmondani, melyiket hogy hívták.

Vélemény: A könyv régies, vidéki, ízes nyelvezetét szerettem. A főhősünk bár nem sok iskolát végzett, de sokszor igen éles elméről árulkodó megfigyeléseket ejt el (egyes szám első személyben íródott a regény), többnyire szimpatikus tudott maradni a számomra, bár a világ, amiben élt, és a gondolkodásmódja is eléggé idegen számomra. A könyv elolvasása után konklúzióként megállapítható, hogy minden relatív: a főhős elítéli azokat a lányokat, akik azért nem akarnak hozzámenni, mert ő szegény legény, ugyanakkor ő maga sem akar „koldus” lányt elvenni.  Kétszínűnek tartja azokat az urakat, akik nem akarják kifizetni az előre kialkudott bérét, elperelik a földjét az adósságai fejében, ugyanakkor a könyv végén kiderül, hogy idősebb korában már ő maga is a könnyebb végén fogja meg a munkát, mondván, ha jobban és gyorsabban dolgozik, akkor sem kap több napszámot, illetve megtudjuk, hogy gyümölcsöt, szalmát maga is lopott a más földjéről. Összességében a könyv írásmódja, a korrajz, amit ad, tetszett, de közösséget magam és a regényben leírt emberek közt nem nagyon tudtam felfedezni, ezért nem érintett meg különösebben a könyv.

Tetszési index:
60%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése