Nina George – Levendulaszoba

Tartalom:

A párizsi könyvkereskedő, Jean Perdu számára a regény olyan, mint a gyógyszer. Ő pontosan tudja, hogy milyen könyvre van szükség, hogy meggyógyítsa a megsebzett lelket. Könyvtára egy valóságos irodalmi gyógyszertár. Jean mindazokon segít, akik betérnek hozzá, egyedül saját gyötrelmeire nem talál megoldást.

21 évvel ezelőtt, egy este, míg ő aludt, szerelme, a gyönyörű Provenzalin Manon kilépett az életéből. Csak egy levelet hagyott hátra, melyet Jean azóta sem mert elolvasni. A veszteséget gyötrő emlékként őrzi ennyi év után is. A fájdalom, a büszkeség és a megbántottság börtönében élte a mindennapokat. Mígnem egy nyáron minden megváltozik. Egy új kapcsolat, egy ébredő érzés, és a levendulaszobába zárt múlt újraéled, és Jean kézbe veszi Manon levelét.

Egy utazás veszi kezdetét, mely során barátságok szövődnek, különleges sorsok tárulnak fel, és a lélek megtisztulhat. De lezárulhat végre a múlt, hogy helyet engedjen a jelennek és a jövőnek?

(Forrás: libri.hu)

Véleményem:

Úgy kb. a regény 70-80%-áig nagyon durván le akartam húzni ezt a könyvet az értékelésemben, már fentem előre a késeimet, hogy miket fogok írni róla, pl. hogy ugyan a főszereplő a Kis érzések nagy enciklopédiáját akarta megírni, Nina George-nak viszont a Nagy érzések közhelyes gyűjteményét sikerült összeraknia…

De mire a regény végére értem, már össze tudtam szedni pár jó tulajdonságát is a könyvnek, így például:

- Nem egy szokványos, „minden jó, ha vége jó” típusú romantikus történet.

-  Lényegében a veszteség feldolgozásáról szól, hogy az ember mennyire tönkre tudja tenni a saját életét azzal, ha nem tud továbblépni a szerette halála miatt és hogy soha nem késő továbblépni.

- Ha végül mégis sikerül továbblépnie, az sem hozza vissza az elvesztegetett éveket, de ezzel tudni kell együtt élni és a hátralévő időnkből kihozni a legtöbbet, amit csak tudunk.

De a fentiek elmondhatóak mindenféle veszteségre, kihagyott lehetőségekre is, így kiterjesztően értelmezve a regény tanulságait már szerintem mindenki találhat olyan momentumot az életében, amire tudja azokat alkalmazni.

Szóval a könyv mondanivalója még úgy rendben is volt nekem. De sajnos akkor sem tudtam szemet hunyni a regény gyengeségei felett:

- A szereplők érzései eltúlzottan intenzívek benne, és emiatt nevetségesek: a főszereplő évtizedekig kínlódik a volt szerelme miatt, aztán viszont rögtön begerjed az új szomszédasszonyára, amint meglátja.

- Mindenki olyan pátoszos, nagyon fennkölten és dagályosan tudnak értekezni saját és mások érzéseiről is. Még a rádióba betelefonáló munkás is ilyeneket mond: „A gyász ilyen: kezdetben folyamatosan kísér bennünket. Ő ébreszti az embert. Egész nap megy veled, mindenhová. Megy veled az estébe, még alvás közben sem hagy békén. Fojtogat és megráz. Ugyanakkor fel is melegít. Egyszer csak el is megy, de soha nem örökre.” Roppant valószínű, hogy egy munkás így fejezi ki magát. Biztos sokat járt filozófia órára az oviban…

- Ostoba fordulatokkal van tele a regény. Ez alatt azt értem, hogy kevés fordulat van a könyvben, de azok mind rendkívül hihetetlenek. Valószínűleg akart egy kis izgalmat csempészni a művébe az írónő, de szerintem felvállalhatta volna nyugodtan, hogy ez a könyv az érzésekről szól, a veszteség-feldolgozásról és semmi másról. Vagyis a blőd cselekményszövésnél még a nulla cselekmény is jobb lett volna szerintem.

Tetszési index:

51%

Eszes Rita – Rókatündér

Tartalom:

Ha igazán szereted, elengeded?

Midori nem hétköznapi lány - persze, minden tizennyolc éves így érzi. Ám ő az erdőben nevelkedett a kétszáz éves nagyanyóval, aki rókává tud változni. Midori is kicune, de még csak próbálgatja a képességeit.

Egy nap meglátja a vonzó és különleges Akirát. A fiú mesél magáról a rókának, de sejtelme sincs, hogy az érti minden szavát.

Csakhogy nagyanyó nem nézi jó szemmel Midori és Akira barátságát, ezért Oszakába küldi a lányt, hogy belekóstoljon a városi kamaszok életébe - és eltávolodjon Akirától.

Midori egy csapat külföldi cserediákkal együtt kipróbálja a japán középiskolások mindennapjait. Szert tesz két új barátra: a szívtipró Tristanra, és a lázadó Reire, akik ki nem állhatják egymást.

Mennyi titok szövi át a rituális szabályokat követő, fegyelmezett japánok életét?

Hogy érzi magát egy félénk rókatündér a gimnáziumban?

És mi történik, ha Akira egyszer csak felbukkan Oszakában?

(Forrás: bookline.hu)

Véleményem:

1. Karakterek:

A regény Midori szemszögéből íródott, így értelemszerűen róla tudunk meg legtöbbet. A róka és ember énje közti vívódását, a szerelmét Akira iránt nagyon átérezhetően mutatja be a könyv. Ugyanakkor sokszor nem értettem Midori hisztijeit: amikor valaki a kicunékról beszélt, ő sokszor bepánikolt, hogy júj, mindjárt le fog bukni. De azért a haját úgy festette be, hogy rókafarokra hasonlítson, Reinek simán el is mondta, hogy ő kicune…

Az sem egyértelmű a regényből, hogy mi a tétje annak, hogy ő kicuneként akar élni vagy emberként, esetleg mindkettőként. Valamennyire ugyan ki lehet következtetni a könyv lezárásából, de jobb lett volna még az elején tisztázni ezt szerintem, mert úgy az olvasó jobban értette volna Midori vívódását.

A többi karakter mellékszereplő Midori mellett, de ők is viszonylag jól kidolgozott, önálló egyéniségek. Nem mindig értettem a viselkedésüket, szerintem az írónő néha az izgalmas cselekményszövés vagy egy-két tanulság levonása érdekében eltekintett attól, hogy koherensen viselkedjenek, de azért ez még nem volt nagyon zavaró.

2. Cselekményszövés:

A könyv eleje nekem jobban tetszett, itt Midori alapproblémáját ismerhettük meg (hogy ő kicune), illetve azt, hogy hogyan próbál beilleszkedni az iskolatársai közé Oszakában. A regény második fele viszont átment kalandregénybe és családi drámákba, ez így egyszerre nekem sok volt, fölöslegesnek éreztem ennyi bonyodalmat. Azt kellett volna rendesen megmagyaráznia az írónőnek, hogy miért alakult úgy Akira és Midori kapcsolata, ahogy. Nekem ez nem volt világos. A mellékszereplők túlbonyolított élete is kapott valamilyen lezárást, de engem ezek nem nagyon tudtak érdekelni.

3. Írói stílus:

Az írónő szerintem szépen és láttatóan ír, én egészen bele tudtam élni magam Midori helyzetébe. Nem tudom, mennyire hitelesen mutatja be a könyv a japánok életmódját és viselkedését, de nekem ez is érdekes volt, tetszett, hogy japán környezetben játszódik a regény.

4. Összességében:

A fölöslegesen túlbonyolított történet és az, hogy sok minden homályban marad a regény vége után is az olvasó előtt, kicsit levon a regény értékéből, de ettől még nekem nagyon tetszett, sok mindent megtudhattam ebből a könyvből a japán rókatündér tinédzserek mindennapi problémáiból.

5. Tetszési index:

89%

Louise May Alcott – Jó feleségek (Kisasszonyok 2.)

Tartalom:

Vidám sürgés-forgással kezdődik Louisa May Alcott lebilincselő meséje: esküvőre készül a család. Három év telt el a Kisasszonyok óta, felserdültek a March lányok, és nagy várakozásokkal tekintenek a jövőbe.

Meg az új asszonyok gondtalan derűlátásával vág neki a házasságnak, de mikor rá kell jönnie, hogy a családi élet nem egy szakadatlan ünneplés, anyja szelíd, de határozott irányításával és kijózanító tapasztalatokkal felvértezve igyekszik elérni a családi és anyai boldogságot. Húga, Jo felölti a „tollnoki toalettet”, és ismét megostromolja az írói hivatás csúcsait, Amy, a kis „dáma”, a művészetnél is nagyobb értékekre bukkan rá külföldi utazásai közben. Csupán az alázatos kis Beth nem kívánkozik sehova a családi otthon falai közül, és bár az ő terhe a legnagyobb, végül ő is megtalálja a békét. Ez a meglepetésekkel teli, megható és mulatságos könyv méltó betetőzése a kedves „kisasszonyok”” történetének.

(Forrás: bookline.hu)

Véleményem:

1. Karakterek:

Négy lánytestvér felnőtté válását mutatja be ez a könyv. Tetszett, hogy mindannyiuknak saját egyénisége volt, tetszett, hogy voltak hibáik, hogy tudtak tanulni a hibáikból. Tetszett, hogy mindnyájan maguk választották a sorsukat és nem csak sodródtak az árral, nem hagyták, hogy mások döntsenek helyettük. Szerintem az írónő nagyon jól építette fel a karaktereket, ahogy idősödtek, nem csak öregebbek, de bölcsebbek, öntudatosabbak is lettek.

2. Cselekményszövés:

A filmet láttam már régebben, így számomra nem tartogatott meglepetéseket a könyv, de szerintem egy változatos, izgalmas cselekményt épített fel az írónő. Persze nem úgy mondanám izgalmasnak, hogy tele van váratlan fordulatokkal, hanem azért lehet izgulni, hogy mi lesz a lányokkal, hogyan alakul a sorsuk, boldogok lesznek-e.

Voltak azért olyan történések a regényben, amit kicsit összeegyeztethetetlennek éreztem a szereplők jellemével, és mint ilyent nem tudtam hova tenni. De a könyv befejezése tetszett, és érdekel valamennyire az is, hogy mi fog történni a lányok gyermekeivel, úgyhogy valamikor valószínűleg sort fogok keríteni a folytatásokra is.

SPOILER: Nem értettem, hogy Beth-t miért nem viszik orvoshoz? Látják, hogy egyre rosszabbul van, aztán már haldoklik, de nem, csak ülnek mellette, szenvednek és nézik. Vagy akkoriban még nem voltak orvosok? Az első rész, a Kisasszonyok elvileg az amerikai polgárháború idején játszódott, ennek akkor az azutáni években kell játszódnia. És az Elfújta a szél is az amerikai polgárháború idején játszódott és abban szerepelt orvos. Nem értem, tényleg.

Azt sem értettem, hogy Amy miért nem ment haza, hogy elbúcsúzzon a haldokló Beth-től. Miért nem írta meg neki a családja, hogy Beth rosszul van? Mikor ők egy annyira összetartó család és annyira szeretik egymást… Miért volt fontosabb az, hogy Amy külföldön utazgasson, mint az, hogy utoljára lássa a testvérét?

Kicsit Laurie is csalódás volt nekem: miután olyan nagyon szerelmesnek hitte magát Jóba, elég könnyen átszeretett Amybe. Nem mintha bajom lenne Amyvel, csak egyszerűen furcsa volt ez a váltás.

Jóról azt gondoltam, hogy végül író lesz (nem emlékeztem a filmből, hogy az ő sorsa hogyan alakul, csak arra,hogy férjhez megy és nem Laurie-hoz), ehelyett egy fiúiskolát vezetnek a férjével. Ami tök szép és jó, csak azt hittem, komolyabban gondolja, hogy írónő szeretne lenni.

3. Írói stílus:

A tanulságokat nagyon az olvasó szájába rágta az írónő, ezt olykor azért már túlzásnak találtam, de ettől még alapvetően egy kedves, bájos történet maradt ez a könyv, amit szeretni tudtam.

Milyen tanulságokat tartogat nekünk a könyv?

- Egy anya ne csak a gyermekeivel törődjön, jusson mellettük ideje a férjére is. SPOILER: Meg az ikrei miatt sokáig hanyagolta férjét, mígnem az anyja el nem látta jótanácsokkal.

- Akinek pénze van, segítse a szegényeket. SPOILER: Laurie és Amy nagy adakozók lesznek.

- Nem szabad pénzért házasodni. SPOILER: Amy először hajlik arra, hogy a pénzéért menjen feleségül valakihez, de végül kikosarazza az illetőt és Laurie-hoz megy.

- Meghalni is lehet boldogan, még akkor is, ha fiatalon hal meg valaki. SPOILER: Beth-ről van szó. Bevallom, ez nem tetszett, ahogy ezt tudomásul vette az egész család és Beth is.

- A gyerekeknek nem szabad mindent megengedni, az apának is ki kell vennie a részét a nevelésből. SPOILER: Meg volt az engedékeny anya, férje pedig a szigorú apa, és így tudták jól felnevelni az ikreiket.

- A vénlánynak maradt nőrokonokat tisztelni kell. SPOILER: Szerintem itt az írónő magára gondolhatott, mert a regényben senki nem maradt vénlány…

4. Összességében:

Egy kedves, bájos történet volt ez számomra, ahol minden szereplő alapvetően jólelkű és törődő, legfeljebb kisebb gyarlóságaik vannak. A regény tanulságai is többnyire olyanok, amik ma is megállják a helyüket, így el is lehet gondolkodni rajtuk.

5. Tetszési index:

75%

Cecelia Ahern – Utóirat: Szeretlek!

Tartalom:

Holly Kennedy élete tündérmesébe illő: férjhez ment a gimis szerelméhez, a jóképű Gerryhez, akivel hét éve élnek boldogan Dublinban, egy pici lakásban. Egy nap azonban Gerry fejfájása elviselhetetlenné válik, és az orvosok agydaganatot állapítanak meg nála. Van-e élet Gerry után? Vannak-e hétköznapok nélküle? Hollynak ezekkel a kérdésekkel kell szembenéznie. Holly Gerry halála után pár hónappal meglepő módon üzenetet kap férjétől, amelyben egykori szerelme őrangyalként vezeti át a lányt az új élete felé… Sikerül-e új munkát találnia? És új szerelmet? Sikerül-e nemcsak túlélnie az életet, hanem megélni is azt az üzeneteknek köszönhetően? Kivételes tehetséggel megírt regény gyászról, barátságról és az elveszett majd megtalált szerelemről. Egyszerre megindító és felemelő.

(Forrás: bookline.hu)

Véleményem:

1. Karakterek:

Nem is tudom pontosan, mi volt a bajom a karakterekkel, de valahogy egyiküket se szerettem meg.

Hollyval talán az volt a bajom, hogy úgy csinált, mintha Gerry üzenetei nélkül nem lenne képes tovább élni. De tényleg, vajon mi történt volna, ha Gerry nem üzenget neki a síron túlról, öngyilkos lett volna? Ezenkívül Holly csak magával volt elfoglalva, dagonyázott az önsajnálatban, a többi emberrel nem sokat törődött, max. olyankor, ha valami miatt beleköthetett a viselkedésükbe.

A többi szereplő igazándiból csak asszisztált Hollynak az önsajnálathoz, próbáltak segíteni neki, ezen kívül egyikükből sem emlékszem már semmire, így, hogy kb. két és fél hónappal ezelőtt olvastam a könyvet (nem kapkodtam el a kritikaírást…). Csak a Hollyhoz való viszonyuk volt fontos, hogy épp szerették vagy utálták egymást Hollyval (kiszámíthatatlan volt, hogy mikor épp melyik volt esedékes), egyébként saját személyiségük nem nagyon volt.

SPOILER: Különösen bántónak éreztem, hogy Daniel – miután kb. szerelmet vall Hollynak – rögtön visszafogadja a csalfa exét, Laurát. Korábban egy érzékeny, csalódott, kedves pasasnak ismertük meg Danielt, aztán az írónő a könyv végére idiótát csinált belőle.

Azt sem értettem, hogy miután Holly sokáig folyamatosan változtatta a munkahelyét, mert egyik sem érdekelte, végül az „álomállás” számára az lett, amiben hirdetési felületeket ad el egy reklámújságnál. És persze igaz, hogy a legtöbb ember munkája nem túl érdekes, nem igényel sok kreativitást vagy gondolkodást, miért kéne Hollynak másnak lennie? De akkor is nevetségesnek éreztem, hogy egy ilyen állástól van annyira odáig.

2. Cselekményszövés:

A cselekményt nagyjából már ismertem, mert láttam régebben a filmet, így különösebb meglepetések nem értek, bár arra nem emlékeztem, hogy Daniellel végül összejönnek-e, így némileg meglepő volt számomra, amilyen idiótán rendezte a kapcsolatukat az írónő.

Gerry és Holly kapcsolata, illetve Holly önsajnálata köré épült a könyv, előbbit visszatekintésekből, utóbbit Holly jelenéből ismertük meg. Nekem az jött le, hogy nem volt tökéletes a házasságuk, ők sem voltak azok, de mégis szerették egymást, a másik volt számukra a világon a legfontosabb. Egyedül az ő kapcsolatuk volt nekem hihető és hiteles a könyvben, a többi szereplőé nem volt ennyire felépítve. Holly önsajnálatban dagonyázásáról pedig már kifejtettem a véleményem, nem ismétlem meg.

3. Írói stílus:

Alapvetően jól ír Cecelia Ahern, de nekem túl egysíkú volt a könyv, túlságosan Hollyról szólt. Nyilván ez nem véletlen volt így, az írónő ilyenre akarta írni a regényt, de nekem ez túl egyoldalú volt, különösen, hogy Hollyt nem tudtam megszeretni. Szívesen megismertem volna jobban a többi szereplőt is. Holly helyzetébe jól bele tudtam élni magam, mert azt részletesen mutatta be a könyv, a többiek viszont teljesen mellékesek voltak.

4. Összességében:

Egyértelműen az olvasók megríkatása volt a célja ennek a könyvnek, s engem pont ezért nem tudott megríkatni.  Nagyon megható, nagyon mély akart lenni, és nekem pont ezért nem volt az. Valami egyszerűen irritált engem ebben a regényben, de nem tudom megmondani pontosan, hogy mi volt az.

5. Tetszési index:

65%

Téa Obreht – A tigris asszonya

Tartalom:

Egy háború pusztításaiból felocsúdó balkáni országban Natalia, a fiatal orvosnő megpróbálja feltárni nemrégiben elhunyt, imádott nagyapja halálának rejtélyes körülményeit. Kutatásai kiindulópontjául az idős férfi kedvenc olvasmánya, A dzsungel könyve szolgál, valamint a „halhatatlan emberről” szóló mendemondák – ezeket Natalia hajdani közös sétáik során hallotta a nagyapától. A történetek közül a legkülönösebb mégis az, amelyet nagyapja még sosem mesélt el neki: a tigris asszonyának legendája. Natalia csak úgy kaphat választ kérdéseire, ha megpróbálja megismerni és megérteni azt a távoli, elfeledett, népi hiedelmekkel és babonákkal teli világot, amelyből nagyapja indult.

Vélemény:

Nagyon régen vettem meg ezt a könyvet, akkor a címe tetszett meg, illetve hogy a Balkánon játszódik, gondoltam, akkor most végre kicsit megismerhetek olyan országo(ka)t, ami(k)ről a gimiben nem tanultunk semmit, ergo mely(ek)ről ma, vénebb fejjel se tudok kb. semmit, mert nem vettem a fáradtságot, hogy tájékozódjak.

Nos, megmondom őszintén, ebből a könyvből nem tudtam meg semmit a jugoszláv országok történelméről, így pl. a délszláv háború okairól sem és még a következményeiről is csak annyit, hogy utána országhatárok húzódtak ott, ahol korábban nem voltak és olyan emberek kezdték gyűlölni egymást, akik korábban egy nemzethez tartoztak.

De én vagyok a hülye, nem egy regénytől kéne elvárnom azt, hogy hiányos történelmi ismereteimet kipótolja, elolvashatnék pl. egy törikönyvet a témáról, de ehhez meg igazándiból lusta vagyok.

Amit ebből a könyvből megtudtam, az annyi, hogy eldugott falvakban az emberek folyton pletykálkodnak és mindenféle mendemondákban meg babonákban hisznek. Lényegében annyi derült ki, hogy az emberek ostobák. Ez nem újdonság. A legfurább az volt, hogy még az orvos Natalia is valamennyire hitt az ostoba mesékben és babonákban.

Bár a halhatatlan emberről és a tigris asszonyáról költött legendák szórakoztatóak voltak, de komolyan vehetetlenek, a regény többi része meg szimplán érdektelen volt számomra. Nagyon nehezen is értem a végére, kétszer is félbehagytam, egyszer több hónapra és inkább csak becsületből olvastam végig.

Az írónő egyébként szépen ír, valamennyire bele tudtam élni magam a történetbe, még úgy is, hogy egy csomó hülye mendemonda volt benne, a többi része pedig – ami arról szólt, hogy két orvos elutazik beoltani gyerekeket – egyszerűen unalmas volt.

Tetszési index:

55%

Kathleen E. Woodiwiss – Rózsaszál a fagyos télben

Tartalom:

1792 fagyos, kemény telén Észak-Anglia egyik kisvárosában a gyönyörű, harmatos rózsaszálhoz hasonlító Erienne Fleminget szörnyű sorscsapás éri: apja gonoszul árverésre bocsátja, hogy így szerezzen gazdag férjet neki, és a licitáláson befolyt pénzből fedezze saját szorongató kártyaadósságait. A lánynak, legnagyobb rémületére, a vidék rettegett urához, a nyomorék, ám dúsgazdag Lord Saxtonhoz kell férjhez mennie, pedig ő titokban a daliás, fiatal amerikaiba, Christopher Setonba szerelmes. Miközben egyre kétségbeesettebben vergődik a tisztesség és az ellenállhatatlan szenvedély hálójában, rá kell ébrednie, hogy riasztó külsejű, ám nemes lelkű férjét és álmai hős lovagját titkos cél köti össze: a bosszú és az igazságszolgáltatás. Erienne-nek sejtelme sincs róla, hogy mire az egész vidéket megrengető leszámolás véget ér, a sors különös kegyelméből teljesülhet szíve vágya, és egyik férfi szerelméről sem kell lemondania.

Vélemény:

A könyv két „nagy” rejtélye (mi a kapcsolat Saxton és Seton közt, illetve kik akarnak Lord Saxton életére törni) közül mindkettő megfejtése elég triviális volt, így különösebben nem tudtam izgulni a cselekmény miatt. Így miután Erienne és szerelme egymásra találtak, jó időre felfüggesztettem a könyv olvasását, mert már abszolút nem kötött le. Végül aztán becsületből csak befejeztem, de be kell valljam, elég unalmas volt.

Azt egyébként nem értettem, hogy 1792-ben hogyan adhatta el valaki a saját lányát, aki egyébként szabad ember, nem rabszolga. De hát mindegy, vannak furcsa családok…

Nekem a karakterek sem tetszettek túlzottan, túl fehérek vagy feketék voltak, a köztes árnyalatok teljesen kimaradtak.

Ez olyan egyszer olvasós, akkor viszonylag szórakoztató könyv volt.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)

Saxton és Seton egy és ugyanaz, Saxton életére pedig Lord Talbot és az emberei törtek,még pedig azért, mert  ő ölette meg korábban Saxton bátyját és ült bele a vagyonába. Meg akata tartani örökre amit harácsolt. Ez volt a könyv két nagy rejtélye.

Ezeken felül még kiderült az is, hogy Erienne apja nem az volt, akit annak hitt, ezt, gondolom, azért kellett beleerőltetnie az írónőnek a történetbe,hogy ezzel magyarázza azt, hogy az illető szemrebbenés nélkül eladta a lányát.

Tetszési index:

65%

Jane Austen – Értelem és érzelem

Tartalom:

A romantikus történet középpontjában a két Dashwood nővér, Elinor és Marianne áll, a regény címe kettejük ellentétes természetére utal. Az értelmet Elinor testesíti meg, tetteit a józan ész és a megfontolás irányítja, mindent logikusan végiggondol, mielőtt határoz vagy cselekszik. Vele szemben áll húga, ő gyakorta esik a romantikus szerelem és szenvedély túlzásaiba, érzelmi válságaitól és csalódásaitól pedig mélyen és látványosan szenved.

Austen a két lány sorsát és szerelmük alakulását mutatja be az 1800-as évek Angliájában. Mindketten a boldog házasságot és az igaz szerelmet keresik - de vajon megtalálják-e?

Elinor választottja Edward Ferrars, akit azonban ígérete máshoz köt, Marianne szívéért pedig két férfi is verseng: Mr. Willoughby és Brandon ezredes. Mellettük számos tipikus austeni karakterrel ismerkedhetünk meg, ilyen például Mrs. Jennings személye, akinek „nem volt több gyermeke két leányán kívül, kiket kitűnően adott férjhez, így hát más dolga nem lévén, most már az emberiség fennmaradó részét akarta megházasítani."

Jane Austen hősnőinek története szerelemről, csalódásról, becsületről, álnokságról, és természetesen reményről és boldogságról mesél, miközben lenyűgöző és gyakran kaján képet fest az akkori világról, amelyben a hölgyek legfőbb foglalatossága a férjvadászat. Az írónő jellegzetes, finom iróniával fűszerezett stílusa, kiválóan kidolgozott karakterei, a fordulatokban gazdag események és a sziporkázó párbeszédek garantáltan kellemes kikapcsolódást ígérnek az Olvasónak.

(Forrás: bookline.hu)

Vélemény:

Számomra ez a könyv inkább volt egy szórakoztató társadalomkritika a XIX. századi Angliáról, mint romantikus regény. Azért lehet ez, mert sok olyan karakter van ebben a regényben, aki jellemhibákkal küzd, mint például a csak magával törődő, önző báty, a pletykálkodó vénlány, a csapodár szerelmes, a szép, de butácska feleség. Azt írtam, hogy küzdenek a jellemhibáikkal, de ez valójában nem igaz, hiszen nem is tudnak róluk, csak mi látjuk őket olyannak, amilyenek, mert Jane Austen éles szemmel, valósághűen, ugyanakkor olykor elnézően festi le gyarlóságaikat.

Ugyanakkor az, hogy az egyes szereplők mitől lettek olyan nagyon szerelmesek egymásba, nekem nem volt átérezhető, és számomra túl nagy volt a kontraszt a két nővér, Elinor és Marianne jelleme közt ahhoz, hogy hihetőek legyenek. Elinor volt a bátor, mindent egyedül megoldó, magába fojtó lány, aki szerelmi bánatában csendben szenvedett, míg Marianne a látványos érzelmeket vélte csak igazi érzelmeknek, s sajátjait is ekként nyilvánította ki. Azt gondolom, hogy a legtöbb ember nem ilyen végletes, mint ők, ezért nem igazán tudtam velük azonosulni, egyikük sem volt igazán szimpatikus. Azt pedig nem értettem, hogy minek volt a könyvben még egy harmadik lánytestvér is, Margaret néven, hiszen vele kb. semmit sem foglalkozott a regény, olyan volt, mintha ott se lett volna.

Brandon ezredes Marianne iránti vonzalmát sem értettem, hiszen a lány jobb esetben is keresztülnézett rajta, rosszabbik esetben pedig nem kedvelte, rosszindulatúan is nyilatkozott róla.

A végkifejlet is elég különös volt, az tetszett, hogy nem volt abszolút happy end, de mégsem voltam elégedett vele. De ezt a spoileres részben fejtem ki bővebben.

Az biztos, hogy Jane Austen karakterábrázolása pontos, iróniája szórakoztató, s még valamennyi tanulságot is tartogat a regény vége. Aki szereti Austen könyveit, az valószínűleg ezt is szeretni fogja, de ha valaki még nem olvasott tőle, akkor én inkább a Büszkeség és balítéletet ajánlanám neki, nekem az jobban tetszett.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket)

Elinor és Edward szerelme útjában az állt, hogy Edward ifjú fejjel eljegyzett egy lányt, Lucy-t, s ezt a jegyességet felbontani a férfi becstelenségnek tartotta volna, ezért inkább szenvedett. A helyzet úgy oldódott meg, hogy miután kiderült a jegyességük, Edwardot kitagadta az anyja, aki így kb. nincstelenné vált, ezért Lucy fogta magát és inkább hozzáment Edward öccséhez, Roberthez. Így Edward és Elinor is egybekelhetett végül.

Marianne és Willoughby szerelme nem teljesedett be, mert a férfi másik nőt vett el a pénzéért. Marianne a bánatba majdnem belepusztult, de aztán inkább hozzáment Brandon ezredeshez, akit korábban úgy tűnt, nem igazán kedvel, de végül – a könyv szerint – megszerette és boldog lett az oldalán.

Tetszett ez a befejezés, mert nem csöpögött a nyáltól. Reális volt, mert mindkét nővér nehézségekkel is szembesült: Elinor anyagi gondokkal férje oldalán, Marianne pedig azzal, hogy rossz emberismerő volt, az őt látványosan imádó Willoughby hűtlennek bizonyult, míg az őt csendben szerető Brandon kitartott mellette. Saját jellemét illetően is önkritikára kényszerült, be kellett látnia, hogy nem csak az szenved igazán, aki ezt olyan látványosan teszi, mint ő, hanem az is, aki magában kínlódik, nem terhel vele másokat. Az érzelmek látványos kimutatása nem érdem és önmagukban nem is sokat jelentenek, ha nincs mögöttük igazi állhatatosság és hűség.

Ugyanakkor nem tetszett ez a befejezés, mert Marianne teljesen meghasonult benne: olyan férfihoz ment hozzá, akit nem szeretett. Mintha szerepet cseréltek volna Elinorral a regény végére: Marianne házasodott ésszel, Elinor pedig szívből. Bár Marianne szeles, alapvetően csak önmagával törődő természetét nem kedveltem, de az érzéseit mindig őszintén kimutatta, ezt valamennyire becsültem benne. A házassága viszont teljesen az érzései ellen való volt, ezért nem értettem, hogyan tehette. És oké, hogy Austen a regény végére odaveti, hogy Marianne idővel szívből megszerette a férjét, de akkor is: amikor hozzáment, nem szerette és kész.

Tetszési index:

81%